Útvonalak

Információk

Az EuroVelo, teljes nevén az Európai Kerékpárút Hálózat a Európai Kerékpáros Szövetség (ECF) kezdeményezése egy egész Európát átszelő kerékpárút-hálózat kialakítására. Ezen utak teljes hossza több mint 60 000 km, melyből több mint 20 000 km már elkészült. Az EuroVelo utakat az egész kontinenst átszelő kerékpártúrákra tervezik a már meglévő kerékpárutak összekötésével. Természetesen ezeket az EuroVelo útvonalakat a helyi kerékpáros forgalomban is igénybe lehet majd venni. Magyarországon három EuroVelo útvonal halad át: az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig futó EV6, a Tiszát követő EV11, illetve a legújabb, az egykori Vasfüggöny mentén húzódó EuroVelo 13.

A Vasfüggöny nyomvonal az EuroVelo úthálózat legújabb 13. útvonala, amely Nyugat és Kelet Európa majdnem fél évszázados egykori megosztottságát szimbolizálja. Az útvonal magyarországi szakaszán számos látnivaló kapcsolódik valamilyen módon a Vasfüggöny emlékéhez. Magyarországon az út négy nemzeti parkon halad át, valamint átfedésben van 5 már meglévő kerékpárúttal. Ezek: az osztrák és magyar gyógyfürdőket összekötő Termál Út, a Fertő-tó körüli bicikliút, az Írott-kő Naturpark bicikliút, a Vashegy-útvonal, amely Szombathelyet köti össze az Őrség kis falvai között kanyargó úttal, valamint a Három Folyó Kerékpáros Túraútvonal, mely Barcsot köti össze Moháccsal.

 

Az EuroVelo 13 dél-dunántúli szakasza

Az EuroVelo 13 („Vasfüggöny Nyomvonal”) dél-dunántúli szakasza nagy részbenátfedi a 2007-ben kialakított Három folyó túraútvonal nyomvonalával. Az EuroVelo 13 nyomvonalának kialakításakor a következő szempontokat kellett figyelembe venni:

  • Minél nagyobb arányban támaszkodjon meglévő, kijelölt kerékpártúra-útvonalakra;
  • Lehetőleg minél nagyobb arányban aszfaltburkolatú úton haladjon;
  • Közforgalmú utak esetében minél alacsonyabb forgalmú utakon;
  • Minél közelebb a határhoz (15 km);
  • Minél több vasfüggöny-tematikájú látnivalót érintsen;
  • Minél nagyobb legyen az útvonal mentén a kerékpárosok számára elérhető szolgáltatások sűrűsége (látnivaló, szállás, étkezési lehetőség, szerviz stb.).
  • Minél jobb kapcsolódás a közösségi közlekedési eszközökhöz (vasút).

Az EuroVelo 13 Letenye és Barcs között

1. Letenye – Legrad: Letenye és Muraköz megye

2. Legrad – Koprivnica: Kapronca-Kőrös megye nyugati része

3. Őrtilos – Nagyatád: Nyugat-Somogy és Kaszó

4. Koprivnica – Ferdinandovac: Kapronca-Kőrös megye keleti része

5. Nagyatád – Barcs: A Rinya mentén a Dráváig

6. Ferdinandovac – Barcs: Verőce-Drávamente megye nyugati része

 

Az EuroVelo 13 Barcs és Mohács között

1. Barcs – Felsőszentmárton: Dráva-parti erdőn és a Dráva mente apró falvain keresztül

2. Felsőszentmárton – Vejti: Végig a Dráva töltésen az Ormánságon át

3. Vejti – Harkány: Az Ős-Dráva térség

4. Harkány – Villány – Bóly: Két keréken a borvidéken

5. Villány – Beremend: Kitérő a Baranyai-dombság déli lejtőin

6. Bóly – Mohács: Mohács és a Duna ártere